A szabályok és a szabadság

Olyan – szerencsés – helyzetben vagyok, hogy az öltözködésben nem kötnek szabályok.
Tudatosan kerülöm is az “így kell, meg úgy kell” megjelenni, “ezzel meg azzal kell viselni” jellegű megközelítéseket a kommunikációmban. A közelmúltban egy formális esemény és egy üzleti dress code-okat érintő előadás miatt mégis többetfoglalkoztam a témával. A szabályokkal.

A divat változik, és ez a szép benne. Igaz ez a stílusra is, a személyiséggel együtt érik, változik az is. De mi a helyzet azokkal a bizonyos szabályokkal? Ki az, aki megalkotja őket? És ki az, ami megváltoztathatja? Ki mondja meg és mi alapján, hogy mi fér bele és mi nem?

A szabályok alapja a konvenció és a tradíció, nem pedig egyfajta isteni elrendelés. Egy adott közösség, kultúra sajátja, tehát az adott közeg az, ami meg is változtathatja őket. Pontosabban az egyének. Azok, akik mernek lépni, újítani, a szabályokat nem öncélúan felrúgni, hanem egyedi és új értéket teremtve, példát mutatva, és még sorolhatnám. A környezet pedig eldönti, hogy elfogadja, követi, esetleg továbbviszi vagy sem ezeket. 

Kedvenc mondásom egy igazi újítótól, Pablo Picasso-tól: „Learn the rules like a pro, so you can break them like an artist.” , azaz: tanuld meg a szabályokat, mint egy profi, és felrúghatod őket, mint egy művész.

A képeken:

Kezeslábas, nadrágruha, overál… eredetileg védőruházatból avanzsált divatdarabbá. Vannak árnyoldalai, de nagyon sok előnye is. Jellegéből adódóan még a klasszikusváltozatok is extrák!